"Arthur Miller: Bűnbeesés után című művében azt mondja a lány a szeretőjének, hogy rettenetes álmom volt az éjjel: azt álmodtam, hogy szültem egy hülye gyereket, borzasztóan nézett ki, de valami belül azt súgta, hogy ha meg tudnám csókolni, akkor minden könnyebb lenne. És akkor hatalmas erőfeszítések árán ráhajoltam, megcsókoltam, és ettől minden könnyebb lett. Aztán így folytatta a lány: tudod, rájöttem, hogy így vagyunk a saját életünkkel is. Időnként nem olyanná szüljük, mint amilyennek szeretnénk, de mégsem tudunk mást tenni, mint azt, hogy magunkhoz öleljük, és azt mondjuk: te vagy az én egyetlen életem. "

Popper Péter

Persze, jelzőket használni nagyon könnyű, de ahhoz a harából jövő, igazi mosolyhoz mégis arra van szükség, hogy felé tudjak hajolni annak a gyereknek...

És legyen akármilyen... Lássa bár a világ szépnek vagy csúnyának, kövérnek vagy soványnak. . . Nekem mégis kell... MERT AZ ENYÉM! És igenis, ki lehet belőle hozni a legjobbat! De ne másokért akarjuk ezt megtenni, hanem saját magunkért!

Meggyőződésem, hogy akkor sikerül ezt tökéletesen megvalósítani, amikor az ember képes tükörbe nézni, és elmondani ezt a saját életének;

"Akármilyen is legyél, nekem kellesz, mert TE VAGY AZ ÉN EGYETLEN ÉLETEM!"