Vele már a legelején nagyon nehéz volt. A szülők sokadik sikertelen próbálkozása, annyi életveszélyes helyzet és veszteség után egyszer csak megjelent. Természetesen, senki nem hitt már abban, hogy túléli, az édesanyját mindenki féltette, és azon voltak, hogy lebeszéljék erről az őrültségről. Aztán az abortusz előtti legeslegutolsó pillanatban meggondolta magát az anya.
És csodával határos módon megszületett.
Én biztos vagyok benne, hogy amit mi olyan nagyon divatos szóval karmának nevezünk, már a Föld bolygóra lépésünk előtt érezteti a hatását. Persze nem azért, hogy jól kitoljon velünk valaki odafenn, csak azért, hogy amit meg akarunk LÁTNI ebben a hatalmas és végtelenül összetett Univerzumban, biztosan ne kerülje el a figyelmünket. Ha engem kérdez valaki, a karma azért van. Hogy biztosra menjünk. . . Ez a lényege. Semmi hókuszpókusz.
Két évtized múlva ült egy folyóparton egy férfival, és próbálta finoman visszautasítani azt a kérését, hogy töltsenek el együtt egy életet. Nem, nem azért mert nem szerette, egyszerűen csak félt. A férfi azonban sokkal bölcsebb volt annál, hogy figyelmen kívül hagyja a lány szemeiből csillogó kétségbeesést, és sokkal önzetlenebb annál, hogy a visszautasítás okozta fájdalom után magára hagyja őt. Ezt a lány csak évekkel később értette meg. Egyetlen mondata azonban végigkísérte egészen idáig. . .
- Már nem az érdekel, hogy szeretsz-e engem csak az, szereted-e annyira magad, hogy felmerd vállalni az életed minden szegmensét, a gondolataiddal, a vágyaiddal, az érzéseiddel együtt.
Ez a mondat még nagyon sokáig csengett a lány fülében. Éveken keresztül hordozta magával, és csak nemrég értette meg, mit is jelent.
Csak most döbbent rá, soha nem a külvilág volt a hibás. . . Még a legelején sem.
"Mert minden sikertelenségben, visszautasításban és válságban... Magunkra mondunk nemet... Muszáj annyira könyörtelenül őszintének lenni a tükör előtt állva, hogy ezt belássuk."T.A.
