Körülbelül egy hónapja találkozom a jelenséggel. Magamban úgy két - három hete észleltem először. Mintha egy hatalmas szürke felhő ült volna körülöttem mindenkire, aztán meg rám is. Felhő, mert megfoghatatlan. Szürke, mert nem nagyon engedi be a napsugarat.
Nehéz kifejezni. Talán a legjobb szó rá a vágytalanság. Panaszáradatok, kilátástalan helyzetek, anyagi és érzelmi válságok mindenki körül... Aztán szépen lassan az én életemben is térültek - fordultak az emberek, és én is elkezdtem nem vágyni. Egyszer csak ugyanazt vettem észre magamon, mint a körülöttem élőkön. Hogy nem jó az, ami és ahogyan van, de nem tudom, vagy nem merem, vagy nem akarom kimondani, hogy hogyan lenne jó.
Mit akarsz? Mit szeretnél valójában? - tettem fel a kérdést számtalanszor másoknak az elmúlt hetekben. A válasz általában a "már nem is tudom" volt. Aztán kénytelen - kelletlen magamnak is muszáj volt feltenni a kérdést. És a válaszom? Semmiben nem különbözött az előttem szólóktól?
MI van a világban most? Általános jelenséggé vált a kilátástalanság? Persze, foghatjuk az anyagi helyzetre, ami manapság senkinek nem túl rózsás, meg még ezer dologra. Mindegy, csak valami okot találjunk magunkon kívül.
NIncs perspektíva! - hallom mindenfelé. Azt hiszem, nem a perspektíva hiányzik, hanem a valódi vágy. Az a vágy, ami felvillanyozza az embert, ami új utakra készteti, ami hihetetlen erőt ad ahhoz, hogy megvalósítson, elérjen, kinyilatkoztasson valamit annak érdekében, hogy kifejezze, ki is Ő valójában.
Saját magamból kiindulva írom ezeket a sorokat. Nem a hegyen ülök, és figyelem az embereket, aztán meg mondom a sok életjobbító okosságot, hanem nekem is ugyanúgy égeti a bőrömet a probléma. Én csak figyelem magam. Kíméletlen őszinteséggel, ami a nagyanyámtól eltanult bölcsességből fakad.
Hiányzik a vágy, a mély vágy. Itt most nem egy új mosógép, kocsi, vagy luxusnyaralás, esetleg a több pénz utáni vágyról beszélek. Valami sokkal mélyebb metafizikáról. Az élet, a kinyilatkoztatás iránti vágyról. A lélek vágyáról, amit minden ember hordoz, érez és megszakíthatatlan kapcsolata van vele. A vágyról, ami a valódi önmagad megformálása felé hajt ebben a földi életben, ami kalandokra csábít, örömöt ígér. Annak az örömét, hogy valóban az az egyedi, egyszeri és megismételhetetlen lény légy, aki vagy, és annak megfelelően élj ezen a földön.
Persze, erre most lehet az a "rövidrezáró" válasz, hogy nincs hozzá időm, pénzem, tehetségem, akármim, hogy úgy éljek, úgy létezzek a hétköznapokban, ahogyan valójában szeretnék... De ez a válasz nem más puszta önaltatásnál. Mert ha még mélyebbre ásunk, felfedezzük, hogy nem tudjuk megmondani a hogyanokat. Fogalmunk sincs róla, hogy hogyan szeretnénk... arról meg végképp nem, hogy mit. Az elme rövidtávú vágygörcsei a pénz, a tárgyak, az instant szeretet iránt elhomályosítják, túlharsogják a lélek valódi vágyát. És a vége mi lesz? Ez. . . Vágytalanság, süppedés, pocsolya.
Meddig mehet ez? Szerintem az első, egyetlen igazi vágy megfogalmazásáig. Nem mondhatom meg, hogy kinek mi az. Mindenki a sajátját kell, hogy megtalálja. Mindenkinek önmagának kell visszatalálni a valódi vágyhoz. Leküzdve az alkalmatlanság, a kishitűség, a bűntudat érzéseit.
Hogy mi lehet manapság a legjobb kívánság? Talán az, hogy:
"Találd meg a valódi vágyat... a lelked vágyát."
