Változtatni kell!Ezzel az érzéssel kezdődik az egész. Először csak halkan, alig észrevehetően szól, később hangosabb lesz, a végén már szinte dübörög.
A lehető legrémítőbb dolog, ami emberrel csak megtörténhet, az, amikor elkapja ez az érzés. Minden rációnak ellentmondó, a bizonytalanságba hajszoló, feszítő, aludni sem hagyó gondolatok, amelyek behatolnak az egész személyiségbe, felforgatják a biztos, megszokott mindennapokat.
Változtatni kell! A gyomor és a szív közötti pici pont egyszerre égni kezd. Minden ráció és emberi jó szó ellenére azt érzed, hogy amiben vagy, nem jó már neked. Mindegy, hogy miért, egyszerűen már nem vagy boldog. Érzed, hogy valahogy másképp kellene lennie a dolgoknak, másképp kellene élni az életedet.
Vajon meddig képes ez a mi agyon szofisztikált, bűntudattal és biztonságkereséssel etetett emberi fajunk elnyomni ezt az érzést? Ki mondta először azt a marhaságot, hogy járt utat a járatlanért el ne hagyj? És ki volt az, aki először elhitte ezt, aztán megtanította a gyerekeinek meg az unokáinak is, hogy ha már azt érzed, hogy nagyon nem vagy a helyeden, nagyon kényelmetlen az, amit csinálsz, akkor is maradj csak benne szépen, mert ha nem, lehet hogy csúnyábban jársz, és megbánod, hogy változtattál?
Miért tanultunk meg félni a változtatástól, amikor elnyomhatatlanul, szinte már testi tünetekbe menően éhezi a lelkünk?
Persze, írhatnék most ide mindenféle demagóg dumát, hogy belül kell megváltozni, meg bízni kell magunkban és akkor minden sikerül, meg óvatosnak és körültekintőnek kell lenni, meg nem szabad félni.
Csakhogy ez sem igaz, mert az igazság az, hogy amikor elkap ez az érzés két dolgot tehetsz. Az egyik az, hogy elnyomod. Olyan mélyre, hogy elő ne lehessen kaparni sehonnan. Aztán ráülteted a bűntudatodat, mások elvárásait, az álszeretetet és álfelelősséget, vagy a társadalmi normákat, esetleg a józan eszed. Akkor egy kicsit pihenhetsz, mert bár az érzés ott fortyog, mégis van egy kis időd addig, amíg felrobban, és el nem söpör esetleg az egész jelenlegi életeddel együtt. Tudom, erősek ezek a szavak. Álszeretet és álfelelősség… De legyünk végre egyszer őszinték magunkhoz! Hogy lehet valamit szeretni, ami már visszatart, félelemmel tölt el, amit unsz? Hogy lehet valami iránt valódi megbecsülést és felelősséget érezni, amit már a jelenlegi keretek között túlnőttél?
A másik, amit tehetsz, hogy már az elején észreveszed ezt az érzést. Ehhez valódi önismeret kell. Meg kell tudni különböztetni a valódi „változtatás-vágyat” a lustaságtól, kiégettségtől, és depressziótól. A lusta ember nem hajlandó végigcsinálni azt, amiben benne van. Ezért állandóan változtatásra vágyik. Új impulzusokat akar, csakhogy ne kelljen végigcsinálnia semmit. A lusta ember valójában retteg.
A kiégett ember is változtatásra vágyik, de csak azért, mert önmagát nem képes meggyőzni arról, hogy ÉL.
A valódi változtatás iránti vágyban nincs sem harag, sem undor, sem fáradtság. Egy egyszerű, tiszta érzés van csak, ami ha megszólalhatna, annyit mondana: MOST MÁSKÉPP CSINÁLD! Nem valami elől menekül, hanem valami felé indul.
Ezt az érzést kell megkeresni magadban.
Ha ez megvan, és megbizonyosodtál arról, hogy ezt valóban Te akarod, akkor együttműködsz vele. Igen, ez félelmetes. Félelmetes, mert ami ezután fog történni, az végkimenetelében bizonytalan. Félelmetes, mert mindazt, amiben eddig benne voltál szőröstől – bőröstől el kell dobni. A legszörnyűbb, hogy nem csak az élethelyzetet, és a megszokott rosszat kell levetni, hanem azt az énedet is, aki mindeddig azt csinálta. Metamorfózison, katarzison kell átmenned. Meg kell szenvedned a hernyóból pillangóvá válás minden apró momentumát.
Hogy mennyi, az életbe és önmagadba vetett bizalom kell ahhoz, hogy valóban változtass? Szerintem pont annyi, amennyi egy pillangóban van. Se több, se kevesebb. Igen, lehet, hogy rosszul sül el a dolog. Nem tagadom, ez is benne van a pakliban. De pillangóvá válni az élet rendje, és legalább elmondhatod magadról, hogy nem maradtál hernyó. . .
Ez az, amitől int a társadalmad, ami miatt félelmet nevel beléd. Nem kell annyi pillangó. . . Akkor senki nem szolgálná mások önző érdekeit…
De mit ér ez az egész, nekünk ajándékozott emberöltő, ha elnyomásokkal van tele?
Nem kellene lassan elgondolkodni azon, hogy a saját érzéseink nem ellenünk, hanem értünk vannak? Nem kellene lassan ÉLNI az életet?
Változtatni kell! Én indulok. . .
