Egy magasan fejlett intelligenciájú lény, ha ebbe a világba érkezne, az első szembeötlő dolog az lenne neki, hogy itt az emberek nem érzik a saját életükért a felelősséget… Itt mindig valaki más az OK…
Ez, a magasan fejlett intelligenciájúnak (innentől csak MFL Neale Donald Walsch nyomán) érthetetlen lenne. Először csak mosolyogna rajta, aztán tovább tanulmányozva az emberiséget, sírógörcsöt kapna, és amikor rájönne, hogy ez milyen szinten áthatja a mindennapjainkat, megfolytja a kapcsolatainkat, fejcsóválva felszállna űrrepülőjére, és mélyeket sóhajtva haza indulna…
Persze, először megpróbálná pár embernek elmagyarázni, mi is kell ahhoz, hogy ne érezze magát ennyire nyomorultul ebben a világban…
Azon gondolkodtam, ha valaki szóba állna ezzel az MFL-el, ne adj isten még meg is engedné neki, hogy tanítsa… Nos, vajon az MFL hol kezdené?
Aztán arra jutottam, ennek az illetőnek, először az emberi kapcsolatokról tanítana.
Bizonyosan itt kezdené, mert egy MFL legelőször is végighallgatná, megkérdezné ezt a sárgolyóról származót, hogy mi a legnehezebb dolog az életében. Ő meg elkezdené mondani élete történetét, ami kezdődik a családjával, aztán jön az ovi, az iskolák, a főnök. Valljuk be, mi sárgolyólakók tele vagyunk fel nem dolgozott, emberi kapcsolatokból származó neurózisokkal.
Az MFL, mivel már az első percben látná, hogy a baj forrása az a fránya anomália, ami szerint mindig más a felelős, elmondaná ennek az EMBERNEK, hogy bárki is tanította ezt neki, nagyon gyorsan próbálja meg elfelejteni…
Mert ez hazugság!
Határozott érveket felsorakoztatva meggyőzné, hogy minden, de minden, ami az életében történik, egészen a születésétől a haláláig az Ő döntése?
Természetesen a sárgolyólakó nem értené… Mert hisz Ő nem akart megszületni… Nem kért senkit… És ott vannak az emberek, akik megbántották már annyiszor?
Talán Ő kérte????
És, ha nem hagyná ott dühödten az MFL-t, nos…
Az MFL higgadtan, ahogy csak a nagyon intelligens lények tudnak, elmagyarázná ennek az embernek, hogy a döntéseink 60 százalékának az életben, nem is vagyunk tudatában.
Hogyan győzné meg? Megkérné, hogy figyeljen egy kicsit a saját testére?
Megkérdezné, hogy vajon minden pillanatban, az általa „tudatosnak” nevezett állapotban dönt e arról, hogy éppen vesz e levegőt, vagy dobban a szíve.
És a sárgolyólakó talán megértené a lényeget, hogy amit ő tudatosságnak nevez az csak a jéghegy csúcsa. Szerintem, ez a titok olyannyira izgalomba hozná, hogy már nem is lenne kedve otthagyni az MFL-t…
Így Ő elkezdhetné a mesét…
Mert látja, az emberek magányát… Látja a ki nem mondott szavakat, amelyek ráncokba gyűlve ülnek az arcokon. Látja a meg nem élt találkozásokat, az elkapkodott érintések emlékeit a szemek mögött…
Elmesélné, hogy a találkozás a legnagyobb ajándék egy tudattal rendelkező lénynek. És mi sárgolyólakók? Mi nem tudjuk használni az ajándékainkat.
Mert félünk…
A félelmünk pedig abból adódik, hogy nem érezzük a száz százalékos felelősséget. Azt hisszük, hogy a másiknak valamiféle mágikus hatalma van felettünk.
Ijesztőek nekünk azok az érzések, amelyek egy-egy találkozás alkalmával eltöltenek minket. És mivel kifoszthatónak érezzük magunkat, nem vagyunk hajlandóak az érzések mélyére menni… nem merjük megkérni a másikat, hogy tartson velünk, nem merjük megkérni, hogy legyen a cinkosunk, a társunk ebben a kalandban. Így fájdalommal, de a visszautasítás, a kifosztás szégyenétől mentesen; elmegyünk mellette. Inkább ignoráljuk, nem mondjuk ki, mit is ÉRZÜNK. Ezek a kimondatlan, megbeszéletlen dolgok ülnek itt… - És rámutatna a sárgolyólakó ajkai ívében húzódó mély ráncra.
Az MFL ezután elmesélné az érzés és az érzelem közötti különbséget… Hogy az érzés az általunk léleknek nevezett dologból indul ki, és ha jobban megfigyeljük kimondottan kellemes… Az érzelem pedig a gondolatainkból ered… És aki nem elég figyelmes… annak rengeteg problémát is okozhat. Amikor egy érzést, ezt a tiszta esszenciát megfűszerezzük a neurotikus gondolatainkkal… Abból lesz, az általunk szomorúságnak és hiánynak nevezett jelenség.
Az MFL megkérné ezután a sárgolyólakót, hogy egy hét múlva találkozzanak újra, mert ez most rengeteg új információ volt.
Addig pedig, megkérné, próbáljon, a saját érzelmeiért tökéletes felelősséget vállalva belenézni egy szempárba, a következő találkozásakor (bárki is legyen az)…
Könnyebb lesz… Derűsebb… És őszintébb
Mert a másik nem elvenni vagy adni született mellénk…
Hanem MEGOSZTANI…
