Szívre-színt

A Zen mesternek egyetlen kérdése volt.  

 - Mi a bűnbeesés?  

 - Olyan nincs… Azaz, a szó Bibliai értelmében… - feleltem. Nem hiszek benne, hiszen miért csinálna a főnök bármit is a saját maga képmására, amit utána megtagad? Nem logikus. A tévedésekben hiszek. Azokban a hatalmas baklövesékben, amelyek minden igyekezetünk ellenére sem felelnek meg annak, akik VALÓJÁBAN vagyunk, vagy lenni akarunk. Szerintem ez. – mondtam.

A mester fogott egy narancsot.

 - Mit kell ezzel csinálni? – kérdezte egy másik tanítványát.

 - Gondolom meg kell pucolni és meg kell enni. – felelte a tanítvány.

 A mester rám nézett:

- Szerintem meg ez a bűnbeesés! Amikor megmondja nekem valaki, hogy mit csináljak, és én meg hagyom magam. . .  – felelte.

Ő egy buddhista szellemiségben élő ember. Én, akármennyire is igyekeztem, nem tudtam a keresztény kultúrkörömet letenni az ajtóban. Kedves volt tőle, hogy nem várta ezt el… Láthatóan megkönnyebbült, hogy egy olyan ember jött hozzá, aki azért némiképp kritikus a saját neveltetésével, ráragasztott hagyományokkal kapcsolatban.

Ezután csend volt. A zen szertartásokon legtöbbször csend van. . .  Ezért szeretek olyan nagyon odamenni. Mert nincsenek felesleges zajok. Minden olyan nagyon egyszerű és egyértelmű. Semmi hókuszpókusz, semmi angyal meg égő csipkebokor-várás. A Zen megtanít mindent a saját valójában látni. Címkék nélkül, olyannak amilyen. Ott hat, ahol szükség van rá. Számomra hihetetlenül megnyugtató a sok szándékkal, akarattal és csörtetéssel telezsúfolt hétköznapokban egy – két, a szó legesszenciálisabb értelmében vett „üres” óra, amiben semmi, de semmi nincs, csak maga az ÉLET.

Meg akarom tanulni az egyszerűséget!!! - nekem ezt a felismerést hozta az a zen szertartás.

Nem együgyűségre és nem is butaságra gondolok, csak a bölcsek egyszerűségére. Szerintem csak ezzel a hozzáállással lehet megtalálni azt, amit egy szellemi kalandokra és felemelkedésre váró ember keres. Sőt, odáig megyek, hogy ezekben az „üres” pillanatokban, amikor látszólag semmi nem történik a világon, meg lehet tapasztalni az emberiség által olyannyira vágyott, hajszolt és kergetett, CSODÁKAT is. A csodákat, amikről már teljesen lemondtunk. Ezek az órák tanítják meg, hogy nem lemondani kell, hanem észrevenni. Például azt, hogy milyen megmagyarázhatatlan, logikailag és biológiailag egyáltalán nem törvényszerű, mégis létező tény az, hogy épp most Én itt vagyok, és lélegzem. Ennél nagyobb csoda nincs a földön… Hogy TUDOK LÉLEGEZNI. Szerintem a legnagyobb spirituális esemény, a legfelfoghatatlanabb csoda a világon. Az angyalkórus megjelenése és a tenger kettéválasztása ehhez képest smafu…

Először ezt kell megélni, és teljességgel elfogadni. Nem, egyáltalán nem szabad természetesnek venni a jelenséget.

A zen tanít meg arra, hogy úgy vegyek egy mély levegőt, hogy közben tudatában vagyok annak, hogy a világ legtitokzatosabb csodája történik éppen most velem! Nem kell kívül keresni, és nem is a nagy szavakban, mondatokban, csillogó ígéretekben és természetfeletti dolgokban van. Az olyan egyszerűnek és hétköznapinak degradált jelenségekben, mint például a lélegzet.

Így már sokkal könnyedebb. . .

Ezt tanultam meg a saját koanomból. . .